Tisztelt jelenlegi és leendő Partnereink!
Nevünk hosszú ideje ismert a hazai agrárszakmában. A Mezőmag Kft. 1989 év végén alakult meg a korábbi Vetőmag Vállalat székesfehérvári Területi Központjából, majd az alapító Vetőmag Vállalat megszűnését követően a 90-es évek közepétől 2007 év végéig német tulajdonban volt.
A 2008-tól Mezőmag-Agrárház Kft néven működő, mezőgazdasági input termékekkel kereskedő vállalat 100 %-ban magyar tulajdonban van. Anyavállalatunk a legnagyobb hazai integrátor cég, a KITE Zrt. A tulajdonos teljes önállóságot biztosít és követel meg a vállalattól, melyet a Mezőmag név továbbvitelével is kifejez. A vállalat munkatársainak többsége hosszú évek óta állandó, az Önök által jól ismert kollégákból áll, de egyre több fiatal arc is feltűnik közöttünk.
Úgy gondoljuk, hogy az új tulajdonos egyetértésével és támogatásával a megújult vállalatban azt a kereskedelmi felfogást és munkastílust sikerült továbbvinnünk a mai kor elvárásainak megfelelően, amit Önök korábban már megszoktak és elfogadtak tőlünk.
Árbevételünk 2008-ban 3,5 Mrd Ft volt, mely folyamatosan növekedve mára elérte a 6 Mrd Ft-os nagyságrendet. Célunk a további növekedés, melynek szakmai és finanszírozási háttere egyaránt biztosított.
Korábban csak vetőmag kereskedelemmel foglalkoztunk, de a megújult vállalat már jelen van a növényvédő szer és műtrágya forgalmazás, valamint a terménykereskedelem területén is. A termékkör kiteljesedését a nevünkben szereplő Agrárház megnevezés is jelzi.
Forgalmunknak mintegy a fele finanszírozási keretszerződésen alapuló, halasztott fizetéses konstrukcióban történik, mely lehetőséget nyújt a termelők finanszírozási gondjainak megoldására.
Négy növényfaj - tavasszal napraforgó és kukorica, ősszel repce és kalászosok - termelésére biztosítunk finanszírozási lehetőséget. A hektáronként meghatározott finanszírozási keretösszeg értékéig vetőmag, műtrágya és növényvédő szer vásárolható. A finanszírozási hitel elsődleges fedezete a megtermelt áru, ezért részt veszünk annak felvásárlásában, mely a határidőre történő elszámolásokat biztosítja.
Főbb működési területeink Fejér, Somogy, Tolna és Baranya megye. A szakmai közvélemény székhelyünkhöz; Lepsényhez köt bennünket, ezért továbbra is megerősíthetjük, hogy „Lepsénynél még megvan".
Köszönjük megtisztelő érdeklődését!



